Ady Endre
Szeretném, ha szeretnének
Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona,sem ismerőse Nem vagyok senkinek, Nem vagyok senkinek.
Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok,titok,idegenség, Lidérces, messze fény, Lidérces, messze fény.
De, jaj, nem tudok így maradni, Szeretném magam megmutatni, Hogy látva lássanak, Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkínzás,ének: Szeretném, ha szeretnének S lennék valakié, Lennék valakié
Tiszta szívvel
Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedőm, se csókom, se szeretőm.
Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset. Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom.
Hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg. Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök.
Elfognak és felkötnek, áldott földdel elfödnek s halált hozó fű terem gyönyörű szép szívemen.
NEM TUDHATOM
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály; annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát; az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ím itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
Amíg élek…
Ki tudja hány perc vagy hány nap az élet? De mielõtt életem véget ér, lesz-e még alkalmam szeretni Téged, eljössz-e egy nap majd szívemért?
Semmit sem várok, és semmit sem kérek… Ha rólam álmodsz, megérzem Én, de szívemben örökké várok, remélek… míg az órán a mutató mendegél…
S ha már nincs holnap, én attól sem félek… Nem fáj a szív, ha már nem dobog, de ma még itt vagyok…s ameddig élek, szeretlek…míg a nap elrobog."
"Csupa szerelem az életünk, Élünk, remélünk, szeretünk, s feledünk. Minden szerelem egy újabb remény, Egy lehetõség arra, hogy boldog legyél. Ha úgy érzed, Az egész világ összefogott ellened, Egy Társra van szükséged, Egy Társra, ki nagyon szeret Téged!
Kinek elmondhatod, mi nyomja a szíved, Bármit mondasz, Õ mindig megért Téged. S ha a fájdalomtól elered a könnyed, Egy forró csókkal engesztel ki Téged!
Nincs ennél szebb dolog a világon, A szerelem egy fényes csillag a hétköznapokban. Egy csillag mely annyira fényes, Hogy elvakít mindenkit, de ugyanakkor nagyon kényes.
Vigyázz e kincsre, nagyon vigyázz, S ezzel a tûzzel sohase játssz. Csak merülj bele szép szeme világába, S ajkad forrjon bele szerelmed ajkába!"
"Kamaszévek
Ha majd felnősz édes álom marad az ifjúság Hogy őrizhetném meg a nyár ezer illatát? Hűvös szél a hajamat az arcomba fújja S a lemenő nap narancskoszorúja Valami kis titkos fájást lop szívembe Mégis boldog vagyok s oly szép ez az este... Nem tudhatom még hogy mi vár rám ezután De az idő szalad s én néha tétován Vágytól fűtötten hajtanám előre Máskor meg félek hogy mi sül ki belőle... Szeretnék felnőni s kisgyermek maradni Szeretni kivárni és sírva akarni Érteni az egész világot Most még csak ismerkedem a szerelemmel Ajkamon sok kérdés nem várt felelettel Minden nap ajándék ismeretlen élmény Más volna az élet ha másként élném? Ma még tiszta szívvel reménykedni vágyom Hinni csodákban: valóra vált álom Csak az ifjúság tud igazán szeretni? Ha felnövünk mi is el fogjuk feledni? Most még csupa jóság tölti el szívünk És egymásból erőt boldogan merítünk Meddig lesz ez így és mikor múlik majd el? Ki törődik most a kamaszérzelmekkel? Jó lenne ha olykor komolyan vennének Vagy néha egy kicsit elkényeztetnének Vagy megmondanák hogy mit kell tennünk. Az ébredő erő merre szunnyad bennünk? Önmagunkat néha nehéz megtalálni Tudom fel kell nőni de oly jó nevetni Szép ez a nyár s jó a barátokkal lenni Mindez a természet örök ajándéka És a kamaszévek bájos szép varázsa Ha akarja ha nem nyomot hagy rajta..."
"Hogy milyen volt szeretni...
Hogy milyen volt szeretni... Csodás érzés talán... Azt kívánom ne akard átélni... Ne akarj megtörni életed tavaszán.
Hogy milyen volt szeretni... Azt én tudom igazán... S hogy milyen feledni... Azt nem fogom megtudni soha már...
Hogy milyen volt szeretni... Múló érzés csupán... Hisz könnyű az életnek is véget vetni.. Ha a szív nem dobban tovább...
Hogy milyen volt szeretni... Mindennél nagyobb érzés volt ám... De meg kellett tanulni szenvedni... S mindig a bánaté volt a nagyobb arány.
Hogy milyen volt szeretni... A válasz soha meg nem talált. S hidd el tudom, de el tudom feledni... Úgy, mint születésem első napját...
S hogy milyen volt szeretni... Hiába való áhítozás... Mikor az ember nem tud mást, csak remélni.. Remélni... hogy lesz még folytatás..."
(Az utolsó néhány verset a www.virag1.gportal.hu oldalról vettem)
|